2012-ben jártam Japánban, és szerencsém volt, hogy végig nézhettem egy kora reggel kezdődő SUMO edzést. Lehet, sokan nem értik, mi az érdekes abban, amikor két mázsa szalonna összecsattan, úgyhogy egy pár szóban… Az a szalonna inkább császár, mint abált. Rengeteg az izom alatta, miközben lazán megcsinálták a harcosok a spárgát is. Négyórás volt az edzés, reggel 6-tól 10-ig, és nagyon keményen végig dolgozták. Az edzés 70%-a gyakorlatilag meccsekből áll. Amíg két ember küzdött, addig a többiek vagy figyelték a meccset, vagy erősítettek. A maradék 30%-ban gyakorolták a rítusokat, és lazítottak. Ötpercenként csattantak össze a csontok, és élőben ez a csattanás sokkal félelmetesebb volt, mint a tévében. Egy magamfajta eltörné valamijét egyetlen egy ilyen ütközésben. Mindezt egy vizes homokkal felszórt döngölt agyagon, ami nagyon karcol. Az edzés végére mindenki vérzett valahol, homoktól, karmolástól, horzsolástól stb. Folyamatosan tekergették ragasztószalaggal az ujjaikat, ott, ahol lejött a bőr. Nagyon megváltozott erről a sportról a véleményem. Eddig is komoly sportnak gondoltam, de mostantól full respect.