2009-ben jártam Indiában, és egyik szenthelyként is tisztelt városukban, Varanasziban fotóztam családokat. Meglepett, hogy mennyire más volt közelről az „arranged marriage” intézménye, mint amit odáig gondoltam róla. Még ma is jellemző, főleg vidéken, hogy a házaspárokat a szülők szemelik ki egymásnak. Ez nem csak a kasztrendszer és a vagyoni helyzet alapján történik, hanem – ha gondos és szerető szülőkről beszélünk – sok más szempontot is figyelembe vesznek. Például kor, magasság, munkakör, külső megjelenés, végzettség, asztrológiai összeillés, vallás, anyanyelv, étkezési szokások, értékrend. Két százalék körül volt akkoriban a válások aránya, holott ez jogilag lehetséges volt. A fejlett országokban ez az érték húsz-harmincszoros. Az utóbbi években a szerelmi házasságok egyre jobban terjednek, miközben gyakoribbá váltak a válások is. A hagyományos családokban teljesen megszokott a három-négy gyerek, ám az értelmiségi nagyvárosi házaspárok mára már inkább két gyerekben gondolkodnak. Nem egy olyan párral beszélgettem, akiket a szülők néztek ki egymásnak, de láthatóan sok évi házasság és több gyerek után is nagyon boldogok voltak. Ahogy egymásra néztek, abból látszott.